• Call : 00421 36 751 1130
29dec
2014
0
Karácsonyi vásár

Karácsonyi vásár

2014. December 20-án a VMK-ban megrendezésre került a hagyományos karácsonyi vásár. Iskolánk zenetagozatának diákjai közel két órás rögtönzött műsorral kedveskedtek az odalátogatóknak

18dec
2014
0

Karácsonyi hangverseny

Idén is megrendeztük már hagyományosnak mondható hangversenyünket. Iskolánk diákjai és tanárai közel két órás előadással kedveskedtek a közönségnek.

17dec
2014
0

Fuvolásaink Pozsonyban

2014. december 2-án iskolánk fúvóstanszakának növendékei Sajka Natália, Mitaš Andrea (Kurina József tanár úr osztályából) és Tomáš Bútor (Mgr. Bartman Stella tanárnő osztályából) részt vettek a pozsonyi Miloš Ruppeldt országos fúvósverseny 6. évfolyamán. A kitartó és alapos felkészülés e zenei megmérettetésen meghozta gyümölcsét. Mitaš Andrea és Tomáš Bútor dicsérő oklevelet kaptak. Az első korcsoport legfiatalabb […]

08dec
2014
0

Gitárverseny

2014. november 19-én iskolánk két növendéke Bogdányi Roland és Dávid Armand országos gitárversenyen vett részt Privigyén (Prievidza). Armand a második korcsoportban ezüstsávos minősítésben részesült. Roland pedig a harmadik kategóriában aranysávos minősítést kapott. A rangos gitárverseny győztese Bogdányi Roland lett. Felkészítő tanáruk Zsibrita Miloš. Gratulálunk! Csak így tovább.

05dec
2014
0

Mikulás

December 5- én iskolánkba is ellátogatott a Mikulás. A gyerekek nagyon örültek a télapó érkezésének.

05dec
2014
0

Karácsonyi hangverseny

A Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt a 2014. december 13-án 16:00-kor megrendezésre kerülő Karácsonyi hangversenyre és kiállításra. A helyszín a párkányi Művelődési Központ.

07okt
2014
0

Nyári rajztábor

A képzőművészeti szak pedagógusai augusztus utolsó hetében ifjú rajzosaink számára háromnapos nyári tábort szerveztek. A tevékenységek palettája igencsak gazdag és színes volt. A különféle technikák (üvegre festés, batikolás) alkalmazásának köszönhetően gyönyörű alkotások születtek. A gyermekek külön élvezték a kerámiakorongon való agyagozást. Az ifjoncokat szakmai tanácsokkal Pálinkás Angelika keramikusművész segítette. Utolsó nap rajzosaink ellátogattak az esztergomi […]