• Call : 00421 36 751 1130
14jún
2014
0

Nemzetközi gitárverseny

Iskolánk immár negyedik alkalommal szervezte meg az egyre népszerűbb regionális gitárversenyt, melyre 20 intézményből (Szlovákia és Magyarország) 52 diák mérettette meg tudását 4 korcsoportban. A nemzetközi zsűrinek (Szlovákia, Magyarország, Lengyelország, Görögország) nem volt könnyű dolga, hiszen a versenyzők egyre felkészültebbek, így több különdíj odaítélésére is sor került.

09jún
2014
0

Baráti iskolák hangversenye

Iskolánk diákjai pedagógusaikkal egy nagyszerű rendezvényen vettek részt, melyet a pozsonyi Eugen Suchoň Művészeti Alapiskola szervezett. A közös zenélés további résztvevői vendéglátóink mellett a galgóci (ZUŠ Hlohovec) és a zlíni (ZUŠ Zlín, ČR) művészeti alapiskolák voltak. Diákjaink nagyszerűen szerepeltek a különleges szabadtéri koncerten, teljesítményükkel kivívták a pozsonyi közönség tetszését.

15máj
2014
0

Mit tudsz Bedřich Smetanáról

Neves zeneszerzők életéről, munkásságáról évente rendeznek játékos vetélkedőt zeneelméletet oktató pedagógusaink. Az idén a neves cseh zeneszerző életével és műveivel ismerkedhettek meg bővebben a versenyre benevező csapattagok.

14máj
2014
0

Kiállítás

A Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt a képzőművészeti tagozat végzős diákjainak kiállítására. Időpont és helyszín: 2014. május 14-én 17:00, Barta Gy. Galériában kiállításra, Párkány.

04máj
2014
0

Koncert a helyi nyugdíjasklub részére

Egy szórakoztató műsorral kedveskedtek iskolánk pedagógusai (Mgr. art. Cucor Roland, Aksana Kundrák, Kurina József és Mgr. Nemes Karla) és Sóki Csilla ének szakos diákunk a klubtagoknak. Első ízben került sor erre a rendezvényre iskolánk hangversenytermében. A kellemes hangulatot a jó darabválasztásnak és a színvonalas előadásmódnak is köszönhetjük.

25ápr
2014
0

A Miniature Musicali zongoraverseny iskolai fordulója

Már hagyományos rendezvénynek számít az iskolánkban kétévente megrendezésre kerülő zongoraverseny. Az iskolai fordulóba a zongoratanszak minden tanulója bekapcsolódik, így nem elhanyagolható motivációs tényezőként hat ifjú zongoristáinkra. Természetesen a teljesítményt szakmai zsűri értékelte. Az aranysávos besorolást nyert tanulók a regionális versenyen képviselhették iskolánkat.

20ápr
2014
0

Tanári hangverseny

Pedagógusaink a hagyományokhoz híven az idén is sajátos módon ünnepelték a TANÍTÓNAPOT. Nagyszerű egyéni illetve kamaradarabokkal örvendeztették meg a jelenlévőket. Fellépett iskolánk pedagóguskórusa, a Katedra is. A változatos, színes előadások elnyerték a zenekedvelő közönség tetszését.

14ápr
2014
0

Átutazóban

Liszt Ferenc /1811 – 1886/, a világhírű magyar zongoraművész, zeneszerző a 19. század egyik legkiemelkedőbb zenei személyisége volt.

25márc
2014
0

A PRIMULA gyermekkórus jubileumi koncertje

Iskolánk énekkara az idén ünnepelte megalakulásának ötödik évfordulóját. A kórus vezetője, Hanza Rolanda úgy gondolta, egy ünnepi koncert keretében ünnepelhetik meg méltóképpen az eddig elért sikereket, a több éves közös munkát.

24márc
2014
0

Tanári Hangverseny 2014

A Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt a 2014. április 16-án 17:00 órai kezdettel az iskola hangversenytermébe a Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola pedagógusainak Tanári Hangversenyére.

Page 30 of 31