• Call : 00421 36 751 1130
15máj
2015
0

Operekaland

A Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola diákjai és pedagógusai 2015 május 8. – án meglátogatták a Magyar Állami Operaházat, ahol körvezetésen vettek részt. Ezt követően Wolfgang Amadeusz Mozart  „Szöktetés a szerájból“  című opera előadását  tekinthették meg az Erkel színházban.

14máj
2015
0

Zeneelméleti verseny Bartók Béla emlékére

2015 –ben emlékezünk Bartók Béla halálának 70. évfordulójára. Ebből az alkalomból a Liszt Ferenc MAI zeneelméleti versenyt hirdetett az iskola diákjai számára, amelyre április 29-én került sor . Ez az immár hagyományossá vált verseny mindig más-más zeneszerző / Liszt F., E.Suchoň, B.Smetana, idén Bartók B./ jubileuma alkalmából kerül megrendezésre. A verseny szervezői a zeneelméleti tantárgy oktatói voltak, ú.m. […]

14máj
2015
0

Oláh Tamás Zongoraestje

2015. április 8.-án a komolyzene kedvelői ellátogathattak iskolánk koncerttermébe Oláh Tamás szóló zongoraestjére. Egykori növendékünk jelenleg a pozsonyi Zeneművészeti Főiskola harmadéves hallgatója. Igényes repertoárjat Liszt és Rachmaninov művek képeztek.

14máj
2015
0

Miniature Musicali

2015. április 28 – án zajlott iskolánk koncerttermében a Miniature Musicali zongoraverseny 7. – dik évfolyama. Idén a zenei megmérettetésben a billentyűs tanszak 40 növendéke kapcsolódott be. A szakmai zsűri tagjai: Bc. Miroslava Mintálová, Mgr. Nemes Karla és Oláh Tamás voltak. A verseny legsikeresebb szereplői: Regina Velenová, Dékány Roderik, Dániel Tamara, Liliana Bidelnicová, Uzsák Vivien, Denisza Kakarová és Baranovics Andor. […]

13máj
2015
0

Diószegi zongoraverseny

2015. április 15 – én a Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola három ifjú zongoristája zongoraversenyen vett részt Diószegen. Dániel Tamara (Cucor Roland), Repka Dániel (Szenci Viola) bronzsávos minősítést értek el, Velena Regina (Gyarmati Zsuzsanna) pedig ezüstsávos besorolásban részesült. Csak így tovább!

27ápr
2015
0

Tanári hangverseny

A Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola koncerttermében az idén április 1-jén zajlott az immár hagyományos Tanári hangverseny. E koncerten az iskola pedagógusai előadásában főképp a komolyzene világából hangzottak el különféle szerzemények, de a szereplők a könnyebb műfaj irányába is elkalandoztak. A szóló művek interpretálása mellett teret kapott a kamarazene és a karéneklés egyaránt. Az iskola tanárai […]

20ápr
2015
0

Neurológusok konferenciája

A Liszt Ferenc Müvészeti Alapiskola pedagógusai: Mgr. Nemes Karla, Bc. Baranovics Andrea, Mgr. art. Cucor Roland és Kurina József 2015 március 20 – án a párkányi Vadas Thermál hotel előadó termében rövid kultúrműsorral gazdagították e régió neurológusainak konferenciáját.

16márc
2015
0

Ifjú tehetségek versenye

2015. február 26-án a Liszt Ferenc MAI hangversenytermében került megrendezésre a keyboard verseny 1. évfolyama, melynek szervezői e tantárgy oktatói: Kurina József, Mgr. Cucor Éva és Mgr. Bartmann Stella DiS.art. Az iskolai versenybe 17 tanuló kapcsolódott be, akik 6 kategóriában versenyeztek. A versenydarabok közé ismert művek kerültek a tánczene, filmzene mulatószene, népzene,..stb. műfajából. Ezek az […]

10márc
2015
0

Tanári hangverseny

A Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola pedagógusai szeretettel meghívják önt a Tanári hangversenyre Időpont: 2015.4.1 17:00 Párkány, Comenius utca 2