• Call : 00421 36 751 1130
28máj
2018
0

MINIATURE MUSICALI regionális forduló


2018. május 4 – én a Miniature Musicali regionális zongoraverseny immár 3. alkalommal került megrendezésre a Liszt Ferenc MAI – ban. Az idén 10 művészeti iskola 37 ifjú zongoristája mérte össze hangszeres tudását. Előadásukat szakmai zsűri értékelte, következő felállásban: Szegediné Szigetvári Mária, Oláh Tamás és Peter Pažický (a zsűri elnöke). Az ifjú zongoristák életkoruk szerint öt korcsoportba voltak beosztva. Az első korcsoport győztese Miszkuly Dóra Napsugár lett a pomázi Teleki – Wattay Művészeti Iskolából. A második korcsoportban Nina Zuzulová, Verebélyröl vitte el a pálmát. A 4. korcsoportban Barkó Sára Komáromból győzött, az 5.-ben pedig Molnár Mátyás a Liszt Ferenc MAI növendéke bizonyult a legjobbnak. Rajta kívül iskolánkból még Velena Regina, Dékány Roderik, Fülöp Etelka, Szajkó Máté, Csányi Diana Pamela és Dániel Tamara jeleskedtek. A zongoraverseny abszolút győztese Nina Zuzulová lett Verebélyről. Mindenkinek szívből gratulálunk! Reméljük, két év múlva újra találkozunk, a zongoraverseny 4. évfolyamán.