• Call : 00421 36 751 1130
14jún
2015
0

Végzős növendékeink hangversenysorozata és kiállítása

Májusban iskolánk koncerttermében végzős növendékeink a hagyományos záróhangversenyeken interpretálták az elsajátított zenei műveket. Május 22-én a felnőttképzés diákjai mutatkoztak be a helyi közönségnek. Előadásukban szebbnél szebb zongora-, orgona- és gitárszerzemények csendültek fel, illetve különféle énekek (műdalok) hangzottak el.

Május 26-án a negyedik évfolyam ifjú zenészei „kis végzős „ hangversenyen szerepeltek. A szorgalmas és kitartó gyakorlásnak, felkészülésnek köszönhetően négy év múlva majd ők léphetnek az „ igazi „ végzős hangversenyen a közönség elé.

Május 27-én a városi Barta Gyula Galériában ünnepélyes tárlatmegnyitásra került sor. A kézőművészeti tanszak ügyeskezű végzős diákjainak alkotásait az érdeklődők ez év június végéig tekinthetik meg.

A záró koncertek sorát a május 29-én lezajlott hangverseny zárta, amelyen az alapfokú képzés második fokozatának végzős növendékei adtak ízelítőt zenei tudásuk színe javából.